Tündérszépek – 2022

2024-ben, immár ötödik alkalommal indul útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre február 5-től jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A korábbi évekhez képest több újdonságot is bevezettünk. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Vészi Panna Eperke
19, Keszü

Panna Eperke már tavaly is ringbe szállt a versenyben, egészen a döntőig menetelt. Most pénzügy és számvitel szakra jár, utána pedig belsőépítésznek szeretne tanulni, mert nagyon megtetszett neki ez a szakma. A sport mindig is az élete része volt, nem válogat a sportágak között, de mostanában inkább konditeremben edz. Nem csoda, hogy formában akarja tartani magát, hiszen álma, hogy a modell szakmában el tudjon helyezkedni. Jó úton jár, a tavalyi Tündérszépek óta is több fotózáson vett részt, ezekből a képekből válogatott nekünk.

Magassága 165 cm, a halak jegyében született. Kedvenc étele a szilvás gombóc, itala a limonádé. Kedvenc zenéje nincs, kedvenc parfümje a Police.

Tündérszépek – 2022