Tündérszépek – 2022

2024-ben, immár ötödik alkalommal indul útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre február 5-től jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A korábbi évekhez képest több újdonságot is bevezettünk. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Pesti Viktória
18, Zalaegerszeg

Magasság: 179 cm

Csillagjegy: Mérleg

Kedvenc étel: bolognai spagetti

Kedvenc ital: limonádé

Kedvenc zene: The Weeknd

Kedvenc parfüm: Chloè

– A megyeszékhely Kölcsey-gimnázium végzős tanulója vagyok, az iskola mellett modellkedem egy fővárosi ügynökségnél – fogalmazott Viktória. – Az érettségi után a Pannon Egyetemre készülök, gazdálkodást és menedzsmentet tanulni, illetve a divattervező szak is érdekel. Szeretnék egy erős, karrierista lenni, aki az életben sok lehetetlennek tűnő dolgot is elérhet. Nagy álmom, hogy a jövőben saját márkám legyen, ahol a ruhákat tervezhetek. Nőies, elegáns vonalat képviselnek és arra törekednék, hogy minden ruhamérettel rendelkező nő erősnek, nőiesnek, csinosnak és magabiztosnak érezze magát. Fél éve belekezdtem a saját tervezésű ruhák varratásába egy varrónő segítségével, és nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptam. Ha nem is leszek első helyezett nekem az már nagyon nagy szó lenne, ha a döntősök között lehetnék.

Tündérszépek – 2022