Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Kovács Alexandra
23, Hatvan

– Az interneten lettem figyelmes a Tündérszépek-szépségversenyre, ezután döntöttem úgy, hogy megmérettetem magam. Nemrég a pincér szakmát kezdtem el tanulni. Elmondhatom, hogy nagyon szeretek sportolni. Régóta érdekel és foglalkoztat a modellkedés, ezért is jelentkeztem a versenyre.

Alexandra kedvenc itala a kóla, étele a spagetti, a parfümök közül az édes, gyümölcsös illatokra esküszik, és alapvetően vegyes a zenei ízlése. Magassága 155 cm és a Rák jegyében született.

Tündérszépek – 2021