Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Alexandra jelenleg gazdasági informatikát tanul egy pesti egyetemen, mellette már 5 éve a Győri Audi gyárban dolgozik IT-s ként. Elmondása szerint ha éppen nem dolgozik akkor vagy edzőterembe jár, vagy pedig a párjával utazgat a világ körül. A sport közel áll hozzá, hiszen kipróbálta már magát a légtornában és silk-en is. A versenyre párja bíztatására jelentkezett. Alexandra 163 cm magas, csillagjegye rák. Kedvenc étele bármi ami sajtos, kedvenc itala pedig a zero málnás apenta. Kedvnec zenéje David Guetta és BeBe Rexha közös dala az Im good. Kedvenc parfümje Police – To be tattooart.
Reindl Alexandra
33 Marcaltő
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Hencsei Amanda Evelin
32
Dunaújváros
Kárász Panna
19
Murakeresztúr
Varga Dorina
24
Felcsút
Benkő Alexandra
24
Kővágóörs
Kemenczei Fanni
21
Zalaegerszeg
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Bertalan-Bedics Titanilla
28
Veszprém
Kovács Izabella
18
Zalaegerszeg
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Neichl Viktória Anna
31
Semjénháza
Kocsis Virgínia
27
Pápa
Makarova Szintia
25
Székesfehérvár
Gáfor Vivien
31
Bicske
Görög Petra
25
Mezőfalva
Ganzler Franciska
25
Veszprém
Hóbor-Herendi Laura
29
Vonyarcvashegy
Szabó Panna
22
Nemesnép
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Ányos Leila
18
Sümeg
Bárdos Eszter
23
Pétfürdő
Fürge Fanni
27
Nagykanizsa
Teperics Dorina
22
Nagykanizsa
Vadász Laura
26
Nagykanizsa
Kozma Kata Fanni
18
Székesfehérvár
Szántó Ramóna
19
Bodajk
Futó Anett
22
Várpalota
Tóth Vivien Ildikó
22
Pusztaszabolcs
Magyar Szilvia
26
Tapolca
Vicz Lara
18
Bicske
Homály Henrietta
20
Lenti
Csárdi Zoé
18
Nagykanizsa
Papp Vivien
20
Nagykanizsa
Kondor Réka Letícia
18
Lesencetomaj
Borbély Vivien
21
Nagykanizsa
Simon Petra
19
Sárbogárd
Orosz Emília Jázmin
19
Vál
Schneider Kata
19
Lovasberény
Korábbi versenyek