Tündérszépek – 2024

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Hencsei Amanda Evelin
32, Dunaújváros

Amanda jelenleg bolti eladókén dolgozik, tanulmányait pedig idősgondozás terén végezte. Szereti a fotózást, hobbi szinten részt is szokott venni fotózásokon.

Szeret kirándulni és utazni, új helyeket felfedezni.  Úgy vallja élvezni kell az életet, amennyire csak lehet, és kipróbálni olyan dolgokat, amire vágyunk és persze megengedhetjük magunknak. Kislány kora óta modell szeretett volna lenni, évek óta szemezett a Tündérszépekkel is, ám úgy érezte ebben az évben jött el a most vagy soha pillanat.

Amanda 167 cm magas és a skorpió csillagjegyében született. Kedvenc étele a paprikáskrumpli és a palacsinta, kedcenc itala pedig a cola. Sok zenei műfajt hallgat, de kedvence a mulatós. Kedvenc parümje pedig a Playboy. 

 

Tündérszépek – 2024