Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Vivien 31 éves és egy kislány büszke édesanyja. Férjével és kislányával együtt boldogan élnek Bicskén. Vivien már 2 éve is jelentkezett a Tündérszépek szépségversenyre ám most sokkal magabiztosabban vág neki újból a kalandnak. Érettségi utáb bolti eladó végzettséget szerzett. Idén azért jelentkezett újra, hogy bejusson a legjobb három lány közé.
Vivien 175 cm magas és a skorpió csillagjegyében született. Kedvenc étele a sajtkrémleves cipóban, kedvenc itala pedig a cola. Kedvencz zenéje nincs, kedvenc parfümje a Superz Queen Of Chambord.
Gáfor Vivien
31 Bicske
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Kozma Kata Fanni
18
Székesfehérvár
Bárdos Eszter
23
Pétfürdő
Fürge Fanni
27
Nagykanizsa
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Varga Dorina
24
Felcsút
Ganzler Franciska
25
Veszprém
Homály Henrietta
20
Lenti
Neichl Viktória Anna
31
Semjénháza
Kemenczei Fanni
21
Zalaegerszeg
Csárdi Zoé
18
Nagykanizsa
Vicz Lara
18
Bicske
Kocsis Virgínia
27
Pápa
Szabó Panna
22
Nemesnép
Kárász Panna
19
Murakeresztúr
Makarova Szintia
25
Székesfehérvár
Ányos Leila
18
Sümeg
Reindl Alexandra
33
Marcaltő
Kovács Izabella
18
Zalaegerszeg
Futó Anett
22
Várpalota
Magyar Szilvia
26
Tapolca
Vadász Laura
26
Nagykanizsa
Simon Petra
19
Sárbogárd
Benkő Alexandra
24
Kővágóörs
Hencsei Amanda Evelin
32
Dunaújváros
Orosz Emília Jázmin
19
Vál
Teperics Dorina
22
Nagykanizsa
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Hóbor-Herendi Laura
29
Vonyarcvashegy
Görög Petra
25
Mezőfalva
Schneider Kata
19
Lovasberény
Szántó Ramóna
19
Bodajk
Borbély Vivien
21
Nagykanizsa
Papp Vivien
20
Nagykanizsa
Bertalan-Bedics Titanilla
28
Veszprém
Kondor Réka Letícia
18
Lesencetomaj
Tóth Vivien Ildikó
22
Pusztaszabolcs
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Korábbi versenyek