Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
A 21 éves dunaújvárosi Kőhalmi Ildikó Viktória a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában szerzett érettségit. Mivel mindig is érdekelte, hogy milyen egy fényképezőgép másik oldalán lévő világ részesének lenni, talán nem meglepő, hogy hobbija a fotózás. Családja és barátai biztatására középiskolás évei alatt több fotókiállításon is részt vett, illetve egyet ő maga szervezett. Számos rangos hazai fesztivál (FEZEN, DUDIK) legszebb pillanatait örökíthette meg, elmondása szerint a rendezvények fotózása amúgy is a kedvence, mert azok spontaneitása sokkal közelebb áll hozzá, mint a fotózás bármelyik másik ága.
Ildikó a Kos csillagjegyében született, 159 cm magas. Kedvenc étele a palacsinta, itala a limonádé. Legszívesebben pop dalokat hallgat, ha pedig teheti, Christina Aguilera parfümmel fújja be magát.